A szakadó eső ellenére is rengetegen voltak kíváncsiak az OMÉK-ra

A záró adatok szerint összesen 87.300 látogatót fogadott a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Az előző OMÉK 750 kiállítójához képest idén kétszázzal több, 950 kiállító állta az érdeklődők rohamát – hangsúlyozta Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a vásár zárórendezvényén.

Dr. Faragó Péter, az OMÉK-ot szervező Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a turizmus számára az agrárium stabil, egyedi, és mással nem pótolható alapot biztosít, az agáriumnak a turizmus pedig új piacokat, kitörési pontot jelent. Az OMÉK öt napja alatt mindez kézzelfoghatóan megjelent, az idei koncepció újdonsága ugyanis a turisztikai régió alapú megjelenés volt: a látogatók szimbolikusan bejárhatták Magyarországot és a határon túli területeket.

Az OMÉK ideje alatt a vidék, és az egész ország szíve Budapesten van – mondta a vasárnapi zárórendezvényen Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A magyar vidék legjavát sikerült felvonultatni: mind a kiállítás megjelenése, mind a választéka világszínvonalú volt, jó pályán mozog az OMÉK. Amint az idei eseménysorozat véget ér, máris megkezdődnek a következő OMÉK előkészületei –tette hozzá a miniszter. Dr. Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója beszédében kiemelte: az OMÉK életében először fordult elő, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar sokszínűségén túl a hazai turizmus gazdag kínálatát is megismerhették a látogatók, összesen mintegy 40.000 négyzetméteren. A kormány, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium intézkedéseinek köszönhetően az elmúlt években mindkét terület, a turizmus és az agrárium is látványosan fejlődött. A nemzeti turisztikai és agrármarketingért felelős szervezet vezetőjeként a vezérigazgató kiemelte: ha az agrárium termékeit népszerűsítjük, azzal a turisztikai kínálatunkat népszerűsítjük. Ha a turisztikai kínálatunkat népszerűsítjük, azzal a kiváló magyar termékek fogyasztására buzdítjuk az ide látogatókat.

Az OMÉK hetvenhétezredik látogatója, - egy háromgyerekes család -, ajándékkosarat vesz át Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől

Az OMÉK hetvenhétezredik látogatója, - egy háromgyerekes család -, ajándékkosarat vesz át Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől


Idén 426 iskoláscsoport, vagyis 14.500 diák látogatta meg az OMÉK-ot, és még egyszer ennyien voltak a 14 év alattiak – mondta el Lipcsey György Imre, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.– Az előző évekhez hasonlóan idén is a közönségvásár jelleget erősítettük, de a szakmának bemutatkozó vállalatok éppúgy sikereket könyvelhettek el, például nagy értékű mezőgazdasági gépek találtak gazdára. A tenyésztői szövetségekkel együttműködve Magyarország legszebb lovait, szarvasmarháit, sertéseit, kecskéit és juhait, a hazai állatállomány legjavát mutattuk meg. Több mint 30 szakmai konferenciára került sor a kiállítás ideje alatt – tette hozzá Lipcsey György. A zárórendezvényen köszöntőt mondott Horváth Tihamér, az idei OMÉK nagykövete is.

A minden korosztálynak szóló változatos műsorszámok igazi családi programmá tették a kiállítást. A szakmai bemutatkozás és a fogyasztók egyidejű megszólítása mellett kiemelt figyelmet fordítottak a fiatal generációra: Sok más mellett Rúzsa Magdi és az Edda koncertjeire, az ExperiDance táncshow-jára is igen sokan látogattak el. A hetvenhétezredik látogató, egy háromgyerekes család ajándékot kapott Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől. Találkozunk két év múlva a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon!

 

Az OMÉK közönségdíjának nyertesei:

Szabó Karolina szalmafonó népművész

Bagya Farkas Kft.

 

A Miniszteri Nagydíj nyertese: Csíki Sör Manufaktúra

A Miniszteri Különdíj nyertese: Péter Pál és Ambrus Levente, az Oroszhegyi Szilvapálinka készítői

További információk:          Magyar Turizmus Zrt. Társasági Kommunikációs Iroda

Tel.: 488-8748,

E-mail: pr@itthon.hu

            Internet: www.itthon.hu